Kategóriák
interjú

Családtámogatási rendszer a koronavírus idején

A koronavírus idején némileg változhat a családtámogatási rendszer működése is. Az alábbi bejegyzésben összefoglaljuk a legfontosabb tudnivalókat.

Kalocsai Mariannát, a @playgroundbudapest és a @penzugyesmami oldalak alapítóját kérdeztük arról, hogy Kismamaként mikre kell figyelnünk a családtámogatási rendszer jelenlegi működését illetően.

A jelenlegi járványügyi helyzet befolyásolhatja valamelyest a most babát vállaló családok/párok pénzügyi helyzetét? 

Mindenképpen, ha arra gondolunk, hogy sok szülő most veszítette el állását, sok kezdeti időszakban lévő vállalkozás ment tönkre, vagy esik el bevételtől időszakosan. Ezek mind nehéz helyzetbe hozzák a családokat, jövedelmek átcsoportosítására, megtakarítások felhasználására lehet szükség. 

Vannak-e változások a családtámogatási rendszerben a koronavírus miatt? 

A kormányzati intézkedéseknek köszönhetően a pandémia alatt lejáró Gyed, Gyes, Gyet ellátások folyósítását kitolták az időszak végéig. Az ellátások igénylésével kapcsolatban jelen pillanatban nincsen változás, hiszen a Kormányhivatalok továbbra is nyitva tartanak, illetve az Ügyfélkapun keresztül is kérvényezhető az ellátások többsége! 

A kismamáknak milyen lehetőségeik vannak ezekben a hetekben a családtámogatási rendszer keretein belül igénybe vehető kedvezményeket/támogatásokat  illetően? Miket érdemes még szülés előtt elintézni? 

A baba születése előtt egyedül a Csed ellátást tudja igényelni a kismama. Ezt a támogatást, a szülési szabadságot a szülés várható időpontját megelőző 28 nappal korábban is igénybe lehet venni. 

Érdemes előre tájékozódni, a születési anyakönyvi kivonat, adószám, Táj kártya kiadásával kapcsolatban, várható e csúszás? Arra, hogy mi lesz holnap, senki sem fog tudni válaszolni, mert egy ilyen helyzetben percről percre változik minden. 

családtámogatási rendszer

A koronavírus okozta jelenlegi gazdasági helyzet bizonytalanságra adhat okot. De vajon kell-e azonnal a bankba rohannunk?

Vannak olyan támogatások, melyekről elképzelhető, hogy rövid időn belül már nem lehet őket igényelni?

Nem! Ez egy elég rossz kormányzati döntés lenne, emellett a sajtótájékoztatón kiemelték, hogy amelyik bank megtagadja a támogatások kiadását, büntetésre számíthat! Bizonyos bankoknál ugyanakkor megfigyelhető volt, hogy átmenetileg felfüggesztették a személyi kölcsönök igénylésének lehetőségét és mivel ez egy rendszerben fut náluk például a babaváró hitellel, így az is leállt. 

Ezt viszont megoldották, ez a probléma már nem áll fenn, hétfőtől ismét lehet igényelni! 

Vannak olyan támogatások, melyek csak személyesen igényelhetőek jelenleg is?

A családtámogatások e-naplón, ügyfélkapun vagy személyesen igényelhetőek. Az online ügyintézés menete: az okmányokat egy A/4-es lapra másolva méretarányosan be kell szkennelni, a nyomtatványt tökéletesen és hiánytalanul ki kell tölteni és elküldeni. Egyébként ebben semmi sem változott. Továbbra is mindent el tudnak intézni az Anyukák az ügyfélkapu rendszeren keresztül. Amennyiben a munkáltató a kifizetőhely, (a GYES-en kívül) a munkáltató részére kell küldeni a szükséges dokumentumokat.

Egy baba érkezésének boldog pillanatait sajnos könnyen beárnyékolhatja pénzügyi helyzet bizonytalansága.

Mit tanácsolnál az első illetve a többedik gyermeküket váró családoknak a jelen helyzetben? 

Először is őrizzék meg nyugalmukat! 

Nyilván anyagi helyzettől függ, hogy mennyire viseli meg a családot ez az időszak. Csak a legszükségesebb dolgokra költsenek, képezzenek tartalékot ha tudnak (hogy legalább az anyagiak miatt ne kelljen stresszelniük). Előre nyomtassák ki a szükséges dokumentumokat, olvassanak utána, hogy milyen egyéb igazolásokat, okmányokat kell beadniuk a támogatásokhoz. Készüljenek fel arra, hogy jelen helyzetben hosszadalmasabb az ügymenet, esetleg később történik a kiutalás. Érdeklődjenek a munkáltatónál ( ha kifizetőhely), hogy mire számíthatnak! 

Nehéz időszak ez mindenkinek, kiváltképp ha baba is most érkezik a családba. Talán a gyermekágyi időszakot megkönnyíti, hogy szinte mindenki otthon van. Végül vigyázzanak magukra, egymásra és maradjanak otthon, ha megtehetik!


Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük