A legnagyobb krízis és a legnagyobb sikersztori egyben. Az az igazság, hogy a Kislányom születése napjától tényleg nagyszerűen ment nekünk a szopi. Persze, voltak mély(nek tűnő) pontok, mellgyulladások, de ezek is részei voltak a mi történetünknek. Nagyon szerettem szoptatni, és hát a Kislányom is imádott szopizni.
Az alaphelyzet a Tesó érkezése kapcsán a következő volt: a Kis(Nagy)lányom éppen 16 hónapos, aktívan ciciző baba volt, amikor megfogant a Kistesó. Akkoriban már persze tisztában voltam a következő LEHETSÉGES helyzet kialakulásával: a szopi miatti magas(abb) prolaktinszint akadályozhatja a teherbeesést, főleg, hogy viszonylag gyakran szoptattam: délutáni és esti altatások alkalmával, éjjel akár többször is, illetve pluszban napközben, ha épp olyan napja volt a lányomnak. Nos, az a helyzet, hogy ez a Baba annyira szeretett volna már jönni, hogy fityiszt mutatott mindennek, és beköltözött a pocakomba. A korábbi orvosom már a várandósság elején szorgalmazta, hogy hagyjam abba a szoptatást, mert „görcsöket fog okozni”. Természetesen meghallgattam a véleményét, és úgy voltam vele: FIGYELEK. Figyelek magunkra, és követem a jelzéseket. Ez a testvérpár viszont gyönyörűen megvolt egymás mellett. A Nagylányomat egyáltalán nem zavarta a Kicsi, a tej ízére sem panaszkodott. Szerencsére a hasi görcsök sem jelentkeztek. Viszont egyik hétről a másikra elkezdett nekem kellemetlen lenni a szoptatás, minimális fájdalommal járt már néhány esetben, és valahogy nem találtam benne a helyem. Emellé jött a hihetetlen mértékű fáradtság és nonstop álmosság úgy a 6-7.hét táján, gyakorlatilag képtelen voltam éjjelente szoptatni. Jött a lelkiismeretfurdalás, a bűntudat, de az anyai ösztön is. Elég kemény volt megküzdenem ezzel, de szerettem volna, ha szép emlék marad mindenkinek a szopi, ezért nem akartam eljutni odáig, hogy fájdalom és kétségbeesés legyen a vége. Nem lehet úgy vége. A Férjem ekkor már csak itthonról dolgozott a vírushelyzet miatt, így hárman vágtunk bele a változásba. Körülbelül 3-4 hét leforgása alatt, gyengéden, tele pozitív élményekkel, családként és anya-lánya párosként új szintre emeltük azt a csodás köteléket, kapcsolatot, amit a szoptatással építettünk fel. Apa is részese lett az összebújós elalvásoknak, a Lányunk pedig egyik napról a másikra átaludt éjszakákkal ajándékozott meg minket. Annyira büszke vagyok rá, hogy el sem tudom mondani. Úgy érzem, nekem sokkal nehezebben ment az „elválás”, mint neki, pedig lelkiekben felkészültem a legrosszabbakra. És hogy a jövő tartogat – e számomra tandem szoptatást? Újabb hosszantaró szoptatást? Nem tudom, de figyelek. Figyelek, és izgatottan várom.
A köztudatban sok téves infó és mindenféle hiedelmek élnek a témával kapcsolatban. Mindenképp érdemes akár szoptatási tanácsadó segítségét kérni, vagy legalábbis tájékozódni, informálódni hiteles forrásokból.
A lll.hu oldalon például abszolút közérthető módon tárják elénk a szakemberek a fontos tudnivalókat.
„Előfordul, hogy az egészségügyi szakemberek attól félnek, hogy a várandósság alatti szoptatás lassítja majd a magzat fejlődését és hozzájárul egy esetleges vetéléshez, vagy koraszüléshez. A kulturális hiedelmek szintén hozzájárulhatnak ahhoz, hogy az adott édesanya inkább az elválasztás mellett döntsön.”
„Amikor a várandósság és a szoptatás ideje egybeesik, a legfontosabb tényezők, amiket figyelembe kell venni a döntéshozatalnál, az érzések és a kapcsolatok. Csak az édesanya képes eldönteni, hogy hogyan haladjon tovább, mégpedig a saját és a gyermeke szükségletei és érzései alapján. Az anyáknak, akik a szoptatás ideje alatt esnek teherbe, tudniuk kell, hogy a várandósság alatti szoptatás általánosnak tekintett akadályainak legtöbbje megalapozatlan. Egy olyan kultúrában, ahol a hosszantartó szoptatás szokatlan, a várandósság alatti szoptatást elkerülhetetlen módon megkérdőjelezik és kritizálják. Fontos, hogy végre fátylat borítsunk azokra a félelmekre és hiedelmekre, amik aláássák az anya azon felelősségét, hogy ő határozhasson arról, hogy mi a jó ő és gyermeke számára.”
forrás: lll.hu